Demény Attila
Az erdélyi magyar zenei intézmények között központi helyet foglal el a Zeneakadémia, amely biztosíthatja az egészséges és színvonalas zenei élet minőségét, és szakmai utánpótlását. Utánpótlást a zeneoktatás, a művészképzés és a kutatás számára. Alapvetően ezen a három területen megvalósuló szakemberképzéstől függ az erdélyi magyar zeneintézmények (zeneiskolák, kórusok, zenekarok, a Kolozsvári Magyar Opera stb.) és a zenei élet jövője.
Ebben, a szakma számára életfontosságú intézményben a magyar anyanyelvű képzés több mint húsz éve gyakorlatilag teljesen megszűnt. A Gheorghe Dima Zeneakadémia szenátusának jogilag kétes értékű, 1995-ös döntése, mely az addig kétnyelvű intézményt a 36-os kormányrendeletnek ellentmondva, és az egyetemi autonómiára való hivatkozással egynyelvű nemzeti intézménnyé nyilvánította, csupán a leépülési folyamat záródokumentumaként értékelhető. A módosított egyetemi charta szellemében a felvételiző diákokkal kötelezvényt iratnak alá, mely szerint el kell fogadniuk, hogy az intézményben az oktatás kizárólag román nyelven folyik (1. melléklet: A kötelezvény és a jelentkezési lap másolata). Történik mindez abban az intézményben, ahol a diákoknak közel a fele magyar, és évek óta a törtvény által biztosított magyar tagozat visszaállítását követelik (2. melléklet: A Kolozsvári Zeneakadémia 95 magyar diákjának beadványa és a követelésekkel egyetértő marosvásárhelyi, szatmári, sepsiszentgyörgyi, valamint kolozsvári zenei személyiségek névsora).
A Kolozsvári Konzervatórium majd 200 éves múltra tekint vissza, és a magyar zenei szakma intézményesülésében jelentős szerepe volt (3. melléklet: Demény Attila: Kolozsvár zenei életének intézményesülése – Aracsi Szalay Judit-prof. Romeo Ghiorchoiasiu tanulmánya nyomán).
Az anyanyelvi felsőfokú zenészképzés érdekében társaságunk, a Romániai Magyar Zenetársaság kötetnyi levelezést folytatott a Gheorghe Dima Zeneakadémiával, a tanügyminiszterrel, támogatta a diákok követeléseit, és megszervezte a tanárok, és elismert zenei személyiségek csatlakozását a fiatalok által megfogalmazott igényehez. (4. melléklet: A Romániai Magyar Zenetársaság beadványai).
1998-ban Genfben, az ENSZ Emberjogi Bizottsága Kisebbségi Munkacsoportjának 4. ülésszakán a Kolozsvári Bolyai Egyetem és a Kolozsvári Zeneakadémia helyzetét személyesen is bemutattam (5. melléklet: 4. Session of the Working Group on Minorities, Acting within the UN Comission on Human Rights, Geneva, May 24-29, 1998). A Kolozsvári Zeneakadémia magyar tagozatának helyzetéről pedig 1999 novemberében tájékoztattam a Magyar Zenei Tanácsot, mely az Európai Zenei Tanács tagja, és melynek 1998-tól az RMZT is tagszervezete.
Társaságunk ismeri és értékeli azokat a tervezeteket, melyek az anyanyelvi zenei felsőoktatás érdekében születtek a kilencvenes évek során (Angi István, László Ferenc és Szenik Ilona elképzelése a Gheorghe Dima Zeneakadémia magyar tagozatáról, Csiki Boldizsár: Magyar nyelvű alapítványi egyetem létesítésének terve Marosvásárhelyen stb). Mégis, a többéves eredménytelen küzdelem arra a következtetésre juttatott, hogy sürgősen olyan alternatív megoldást kell keresnünk, mely hosszú távon képes biztosítani az erdélyi magyar zenei élet önállóságát, versenyképességét, és európai színvonalát.
A Sapientia EMTE megalakulása lehetőséget kínált a felsőfokú zenei képzés újraindítása számára is, különösen, hogy az intézmény létrehozásakor egyértelmű prioritásként szerepelt a magyar tannyelvű egyetemi képzés kiépítése olyan szakterületeken, ahol ez hiányzik az állami képzésből, vagy ha jelen is van, nem megfelelő színvonalú. Ezeknek a prioritásoknak a szellemében 2000. májusában elsőként nyújtottuk be a magyar nyelvű zenei felsőfokú oktatás előkészítésére vonatkozó pályázatunkat a Sapientia Alapítványhoz. Vállat feladataink között szerepelt a Zeneművészeti Kar beindítására vonatkozóan négy szak – Operaénekes és énektanári Szak, Zenetudományi szak, Zeneszerzői szak és Iskolai zenetanár és karvezető szak – akkreditációs dossziéjának elkészítése. Ezt a pályázatot a Sapientia EMTE Kuratóriuma 2000. év végén jóváhagyta.
A pályázat jóváhagyása után Tonk Sándor rektor azt javasolta, hogy túl költséges lenne elindítani egyszerre mind a négy szakot, dolgozzuk ki egyelőre egy szaknak az akkreditációs dossziéját. Az operénekes és énektanár szak mellett döntöttünk, egyrészt, mert az operaénekes utánpótlás igénye volt a legégetőbb, másrészt, mert ennek a képzésnek létezik Kolozsváron háttérintézménye: a Magyar Opera. Ez az akkreditációs dosszié 2001 májusára készült el.
Ezt a dossziét azonban a Sapientia EMTE nem nyújtotta be a bukaresti Akkreditációs Bizottsághoz, arra való hivatkozással, hogy szerencsésebb volna még két szakot kidolgozni – zenetudományit és zenepedagógiait – és a három szakot egyszerre akkreditáltatni Bukarestben. 2001 novemberére elkészült a Zenetudományi szak és Zenepedagógiai szak dossziéja is.
Ezt követően a Sapientia Alapítvány kérésére és javaslatai alapján mindhárom akkreditációs dossziét többször átdolgoztuk (formai igazítások, tantervek, szakirányok egyeztetése, átdátumozás a 2002-2003-as tanévre, költségvetések stb.). Ezeket végleges formában 2002. szeptemberében adtuk át a Sapientia megbízottjának, Tonk Mártonnak.
Ezek az akkreditációs dossziék mindmáig nem jutottak el a bukaresti Akkreditációs Bizottsághoz, és a Zeneművészeti Kar létrehozása a Sapientián belül háttérbe szorult, és lassan de biztosan lekerült napirendről. Ennek a hátterét nem ismerjük, és érthetetlen is, hisz 2000-ben még úgy tűnt, megvalósítható lesz, hogy a Bocskai Házban a Zeneművészeti Kar is helyet kapjon, ahol múltjára, értékeire és hagyományaira való tekintettel 1948-tól helyet adott neki a román állam.
2003 elején – a Zeneművészeti Kar ügyének újbóli napirendre tűzése érdekében – konferenciát szerveztünk Az erdélyi magyar zenei felsőoktatás helyzete címmel. A konferenciát nagy érdeklődés övezte. Batta András a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora és Tihanyi László rektor-helyettes, Csengery Adrienne, a Magyar Zenei Tanács elnöke, Sebő Ferenc, a budapesti Hagyományok Háza művészeti igazgatója, valamint az erdélyi zenei élet jeles képviselői mindannyian kiálltak a kolozsvári magyar nyelvű, felsőfokú zeneoktatás ügye mellett. Bár a Sapientia termet biztosított a tanácskozás számára, a Kárpát-medencei magyar szakmai elit semmilyen érve, sem pedig erkölcsi kiállása nem tudta befolyásolni az egyetem vezetőségének elutasító álláspontját, és később sem tűzte napirendre a Zeneművészeti Kar létrehozását – annak ellenére, hogy az akkreditációs dossziékat ők rendelték, ők finanszírozták, és ezek el is készültek. Mindazonáltal szeretnék köszönetet mondani munkatársaimnak – elsősorban Fischer Fülöp Ildikónak és Sorbán Angellának – a kolozsvári magyar nyelvű zeneakadémiai oktatás újraindítása érdekében nyújtott önzetlen segítségéért.