A hannoveri világkiállítás meghívottja volt a kolozsvári Állami Magyar Opera

Hintós Diana, Szabadság (Kolozsvár), okt. 14.

Szept. 24-29. között a kolozsvári Állami Magyar Opera társulata Hannoverben lépett fel Kodály Zoltán Székelyfonójával az Expo Hannover budapesti kormánybiztosi hivatal meghívottjaként. Demény Attila rendező emlékeztetett: a Székelyfonó 1991-es bemutatását a kolozsvári kritika elutasította. Ezt ellenpontozta, hogy az előadásról készült MTV-film a legjobb operafilm díját kapta az 1993-as párizsi filmfesztiválon. Simon Gábor igazgató elmondta, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala is segítségünkre volt a meghívásban. Hannoveri előadásuk sikerét a szűnni nem akaró taps jelezte. Az igazgató elmondta, hogy a következő évad nem lesz szokványos évad. A magyar millennium esztendejében kilátás van arra, hogy több magyarországi vendégjátékon vehetnek részt. A millenniumi rendezvények színhelye a budapesti volt Ganz-gyár csarnoka, amelyet nemcsak színház- és operaelőadások bemutatására, hanem valóságos magyar kultúracsarnokká alakítanak át.