Demény Attila Genfben a Bolyairól

Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 5.

Az ENSZ Emberjogi Bizottságának Kisebbségi Munkacsoportja máj. 23-25-e között Genfben ülésezett, melyen a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságát Demény Attila zeneszerző, rendező képviselte. Demény Attila jún. 3-án tartott sajtótájékoztatóján beszámolt a genfi munkálatokról. Demény Attila hozzászólásában kifejtette, hogy a román kormány nem szakított radikálisan az asszimilációs hagyományokkal, miközben megpróbál formálisan megfelelni a nyugati elvárásoknak. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem a jól csengő multikulturális címkét kapta, mely külföld felé a probléma megoldását sugallja. Gyakorlatilag azonban a kisebbséget érintő döntések továbbra is a többség kezében vannak. Felhívta a figyelmet a kolozsvári zeneakadémia helyzetére, amelyet 1995-ben, noha több mint egyharmaduk magyar volt, az egyetemi szenátus az addig kétnyelvű akadémiát egynyelvűvé változtatta. A hallgatók, a tanárok, a magyar intézmények tiltakozását elutasították, az egyetemi autonómiára hivatkozva.