Templom és iskola

Győrfi Dénes, Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 3.

Okt. 20-22. között rangos nemzetközi konferencia színhelye volt Nagyenyed református vártemploma és a Bethlen Gábor Kollégium díszterme. Gert Schutte hollandiai parlamenti képviselő keresztyén iskolai oktatás: a szülők, az állam és az egyház c. előadását Hannie Herman-Mostert ismertette, majd Jan Geersing, a hollandiai Friesland polgármestere a gyakorlati keresztyén oktatásról értekezett. Ezek után dr. Szőcs Éva az Életvédelem és magzatvédelem c. kötetet ismertette, mely a komáromi és nagyváradi nemzetközi konferenciákon elhangzott előadásokat foglalta össze s mely anyag a Királyhágómelléki Református Egyházkerület kiadásában látott napvilágot. Este a kolozsvári Állami Magyar Opera művészei Kodály Zoltán Székelyfonójából részleteket adtak elő. Dr. Juhász Tamás kolozsvári teológiai tanár a XIX. századi kollégiumi liberalizmusról tartott előadást, dr. Berthold Köber nagyszebeni teológiai professzor az erdélyi szászok egyházáról és iskolájáról értekezett, dr. Csűry István nagyváradi generális direktor a nevelés tekintélyéről tartott színvonalas előadást, Ben Nitraw, a hollandiai Manddat Alapítvány elnöke a holland református egyházak tevékenységét ismertette, Demény Attila, a Romániai Magyar Zeneszerzők Társulatának elnöke a hazai zenei oktatás gondjait fejtegette, Tőkés Elek kolozsvári egyházkerületi tanácsos egyházi iskoláink jelenéről és jövőjéről értekezett. A magyarlapádi Pirospántlikás népi együttes magyar népdalokkal emelte az est hangulatát. A vasárnapi istentiszteleten dr. Tőkés István kolozsvári teológiai professzor hirdette Isten igéjét. Pápai Páriz Ferenc kollégiumi rektorprofesszor emlékplakettjének leleplezése után megkoszorúzták a Gergely István kolozsvári szobrászművész által készített emlékplakettet. A plakett szövege: “A lélek csendességének és ezzel együtt az egészségnek fundamentuma, a léleknek Istennel való megbékélése, mely minden jóságos cselekedetnek is és bölcsességnek is kútfeje PÁPAI PÁRIZ FERENC 1649-1716 az orvostudomány doktorának és a jeles nagyenyedi kollégium nyilvános professzorának emlékére állíttatta a református eklézsia az Úr 2000. esztendejében.”